Dühöng Halle Berry (46), amiért a bíróság 4 millió forintnyi
gyerektartást ítélt meg kislánya, Nahla (4) apjának, a modell Gabriel
Aubrynek (35) havonta.
A páros két éve jelentette be szakítását, azóta szinte egyfolytában
perben állnak egymással. Miután a gyerek láthatásán egyformán
osztozhatnak, az Oscar-díjas színésznő mindent megpróbált, hogy a
gyereket elválassza apjától. Most legutóbb azért nyújtott be kérelmet,
hogy kislányát átköltöztethesse Párizsba, ahol mostani vőlegénye, a
francia színész, Olivier Martinez lakik.
A gyerekpszichológus már
ezt sem javasolta, mondván, a kicsinek lelki sérülést okoz, ha nem
láthatja apját. Most azonban az ő lelke tört össze, miután kiderült,
mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
– Aubry arra hivatkozva kérte a
pénzt, hogy a kislány jóléthez szokott, és annyi pénz jár neki, hogy a
gyerek magas igényeit ki tudja elégíteni – tudatta a People magazinnal
egy bennfentes.
Forrás: Blikk.hu