Úgy tűnik az énekesnő kedveli az augusztus 28-i dátumot, mert előző nagylemeze, a „Human” is pont ezen a napon debütált, még 2008-ban. A cím utal az amerikai R&B csillag születésnapjára (Brandy Rayana Norwood ugyanis 1979. február 11-én született), valamint fejet hajt Whitney Houston emléke előtt, hiszen a felejthetetlen díva is ezen a napon hunyt el, 2012-ben.

Egy duett is helyet kapott a lemezen, mégpedig az "It All Belongs to Me”, mely Brandy Monikával rögzített. Azért különleges ez a nóta, mert a két énekesnő most dolgozik először együtt azóta, hogy 1998-ban a "The Boy Is Mine"-al meghódították a világot. A dal akkoriban 8 hetet töltött a az R&B/Hip-Hop lista Nr.1 pozícióján.
Korábban Brandy úgy nyilatkozott, hogy egy olyan albumot szeretett volna csinálni, amely egy kicsit mindenkihez szól: igazi, vérbeli R&B sok jó, táncolható dallammal és simulós balladákkal.