Olimpia,
Finn rocker-csellisták és magyar legendák - többek közt ezt
kínálja a július 25-én kezdődő Campus Fesztivál, amelynek idén
is a debreceni Nagyerdő ad otthont. Kelet-Magyarország legnagyobb
nyári bulijára évről évre többen látogatnak ki, tavaly csaknem
ötvenezren fesztiváloztak a négy nap alatt.
Nem csak Londonban,
hanem Debrecenben is kezdődik az Olimpia. A Campus Fesztivál
kísérő-rendezvényén negyedik alkalommal méri össze tudását
az országos, és a határon túli felsőoktatási intézményekből
érkező közel ezer hallgató. A Campus Olimpiára három sportágban
- kispályás labdarúgás, kosárlabda, strandröplabda - lehetett
nevezni, a kispályás labdarúgást a Magyar Labdarúgó Szövetség
is támogatja, a torna az MLSZ Grassroots programjának kiemelt
rendezvénye.
Idén több mint 200
fellépővel, számtalan kiegészítő programmal készülnek a
fesztivál szervezői, nem mellőzve az újdonságokat sem. A
népszerű hazai nagyágyúk mellett hat nemzetközi produkció
erősíti a kínálatot. A prágai N.O.H.A., a kanadai The Real
McKenzies, és a finn Apocalyptica mellett érdekes formációk
érkeznek Angliából és a drum and bass fővárosából az ausztrál
Perth-ből is. Az elektronikus zene világában otthonosan mozgó
közönségnek felejthetetlen táncos estéket hoz Friction &
Lingustcs (UK), Matrix & Futurebond (UK) és az egyik
legígéretesebb D&B tehetség ShockOne (AUS).
A tizenhat hektáros
összterületű fesztiválon nem csak a zene dominál majd. Hetvenöt
civil szervezet nyújt tartalmas napközbeni elfoglaltságot, de ha
ez még mindig nem elég, gasztronómiai élvezetekből sem lesz
hiány. Ezen a téren kezdetek óta a legmagasabb igényeket is
kiszolgálja a Campus Fesztivál, kézművesek, sajt- és
kolbászkészítő mesterek, pálinkaházak, bortermelők
különlegességei egyaránt várják a látogatókat, így a zenei
finomságok, páratlan cívisvárosi íz-harmóniával egyesülnek.
A Campus Fesztivál
új programhelyszíne az Európai Nyelvek Utcája, a Debreceni
Egyetem és európai államok kulturális intézeteinek
közreműködésével jött létre. Délután és kora este az
ezerszínű európai kultúrából ad ízelítőt gasztronómiával,
sporttal, színházzal, filmmel, zenével. Az igazi multikulturális
tér a fesztiválozók számára találkozási lehetőséget kínál
az európai közösség nyelveivel is, azt igyekszik megmutatni, hogy
kultúrák és nyelvek megismerése révén válik otthonunkká
Európa. A fesztiválon először megjelenő irodalmi sátrat a
KULTer.hu kortárs kulturális portál csapata veszi majd birtokba. A
sátor elsősorban kortárs magyar irodalommal, a vizuális kultúra
és a zene irányába való átjárási lehetőségeket firtató
programokkal szeretné szórakoztatni a vendégeit. Érdekesen,
lazán, közérthetően, interaktívan, testközelből – olyan
sztárvendégekkel, mint Beck Zoli a 30Y-ból, Sena az Irie Maffiából
vagy Závada Peti Újonc a Akkezdet Phiaiból. Lesznek még
megzenésített versek, közös képregény rajzolás, slam poetry,
performansz, felolvasás, kultfilmvetítés és sok más idevágó
kultság...
Tizenkét éves kor
alatt valamennyi program ingyenesen látogatható, de a szervezők, a
gyermekes szülők gondtalan szórakozásán még inkább szeretnének
segíteni. Gyermekelhelyezésben tanácstalan családoknak jól jöhet
a rendezvény szomszédságában található Bóbita Családi
Napközivel létrejött együttműködés, ahol a koncertezni vágyó
szülők gyermekeinek folyamatosan felügyeletet biztosítanak.
A Campus Fesztivál
évről évre megújul. Idén még különlegesebb fényfestésben
pompázik a 100 éves Víztorony, a bejáratnál nagyobb
kerékpártároló és csomagmegőrző szolgálja a közönség
kényelmét. A gyönyörű természeti adottságok mellett igényesen
kiépített infrastruktúra, jól felszerelt kemping, meleg vizes
zuhanyzók, kellemes sátorhelyek, és az eddigi évek tapasztalatai
alapján még több vendéglátóhely várja a fesztiválozókat már
a nulladik naptól.
A 20 méter magas
Víztorony mellett, látványos építmény lesz a három és fél
emeletes Telekom csúszda, melyen élmény lesz a bátor
fesztiválozóknak „4G/LTE” gyorsasággal lecsúszni.
A fesztivál ideje
alatt – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – a
Nagyerdei körút Pallagi út és Ady Endre utca közötti része le
lesz zárva, szerda reggel 8 órától autóval arra a területre nem
lehet behajtani. A fesztivál kapunyitása: szerda 12 óra, a
szervezők felhívják az autóval érkezők figyelmét, hogy csak a
kijelölt helyeken parkoljanak, az esetleges későbbi kellemetlen
büntetések elkerülése miatt.
Zenészek
foglalták el a debreceni Víztornyot
Száz debreceni
zenész állt kamera elé, hogy így üdvözölje a város szívében
található, egyben a Campus Fesztivál jelképének számító,
nagyerdei Víztorony születésének századik évfordulóját. Az
emlékezetes pillanat igazi lokálpatrióta összefogás,
Magyarországon még nem volt olyan város, ahol mintegy 50 saját
zenei formáció, DJ-k, pop, jazz, népi, vagy egészen kemény
rockzenekarok műfaji korlátok nélkül, a Desperadotól a
Tankcsapdáig együtt egy közös fotón szerepeltek volna.
Debrecenben a 90-es évek végén csaknem ötszáz zenekar működött,
innen származik az a mondás, hogy „Itt az egy főre jutó
zenészek száma kettő…”. Persze ez az arány mára majd felére
csökkent, de az aktivitás megmaradt, még mindig rengeteg
tehetséges bandától hangos a cívisváros.
További
fesztivál információk: